Bevezető

Sötét volt, este 6 óra már, hűvös őszi este. Másnapra sok mindent kellett tanulni, így átmentem Kelly-hez, a legjobb barátnőmhöz, hogy együtt készüljünk a holnapi számonkérésekre.
-Holnap találkozunk – köszöntem el.
Egyedül maradtam a sötét utcában. Elővettem a telefonomat, hogy zenét válasszak. A zene megszólalt a fülemben. Úgymond aláfestő zenének képzeltem gondolataimhoz. A szél suhogott, a fák lombjai táncoltak rá, mintha csak egy bálon lennének. Hátranéztem, hogy jön e valaki mögöttem. Nem láttam senkit, így továbbmentem. Egyszer csak megláttam egy árnyat a fényben. Tisztára úgy nézett ki, mint egy ember. Zavartan indultam tovább és rájöttem, hogy csak a fák voltak. Mikor a házunkhoz értem, akkor megláttam azt az árnyat, akit láttam. Körülbelül 5 méterre állt előttem. Rám mosolygott perverzen. Ijedten kaptam ki a fülesem és megrémülve csak egy „hello”-t sikerült kipréselnem magamból. Majd megindult és elkapott. Sikítva próbáltam menekülni a szorításából, de elráncigált magával.
-MARADJÁL MÁR CSÖNDBEN! - üvöltött rám, de én nem engedelmeskedtem. Addig-addig rángattam magam, amíg nem úgy pofán csapott, hogy a szemem lecsukódott. Azt tettettem, hogy elájultam. Egy nagy kocsi csomagtartójába rakott és rám csapta az ajtót. Úgy döntöttem inkább csöndben maradok. Ha elkezdek kiáltozni, lehet, hogy csak rontok a helyzeten. Körülbelül 20 percet utaztunk, majd megálltunk. Összerezzentem és vártam a következő lépést. Erőteljesen felnyitotta a csomagtartó ajtaját és belém szúrt valamit. Már csak arra emlékszem, hogy sikítottam...